Évek óta visszavágytunk Angliába, a tea azóta is tejjel a legfinomabb. Másrészről pedig nagyon szeretünk kempingezni, és sokat menni, hogy minél többet lássunk.. így idén januárban kibéreltünk egy szuper lakóautót, és végre nekivágtunk. Aktív nyaralás volt, szinte fáradtan értünk haza, viszont annál több élménnyel és finom vidéki angol hangulattal. Pont erre volt szükségünk!
Az odaút (és a visszaút is) két napig tartott, Ausztrián, Németországon és Belgiumon keresztül. Nagy örömömre Brugge is teljesen útbaesett, még nem jártunk ott, és nagyon kíváncsi voltam rá. Csak egy éjszakát töltöttünk itt, másnap indulnunk kellett tovább, így csak pár órát sétáltunk a történelmi belvárosban. Sajnáltam, hogy csak ennyit, de ez is ajándék volt. Nem sok vásárfiát vettünk, mert már zártak az üzletek.. de pl. az éppen használt mosogatószerem innen van, ugyanis itt döbbentem rá, hogy azt nem vittünk magunkkal. Nem fogom elpazarolni, az biztos!

A legtöbb helyen még kint függött a karácsonyi díszkivilágítás.




Angliába komppal érkeztünk Franciaországból, és a terv az volt, hogy a szigetország keleti felén felautózunk Skóciába, megnézzük Edinburgh-t, szívunk egy kis skót levegőt, régen látott barátokkal találkozunk egy estére Glasgow-tól nem messze, majd a nyugati oldalon visszaautózunk Oxford mellé, másik nagyon kedves barátokkal találkozni. Megnézzük, hogy Cotswolds tényleg olyan szép-e (tényleg), majd a végén vissza Doverhez, a komphoz. Több, mint két hét alatt teljesítettük a távot, de ebben benne volt egy háromnapos egyhelybenlevés is a Lake Districtben egy kempingben, mert kellett a nyugi is.
Rengeteg fotó készült, melyek három csoportba oszthatók: 1.: házak, 2.: birkák, 3.: utak. Mást nem is fotóztam, London sem volt benne a tervben, és embereket sem szoktam fotózni. És mivel ebben az időszakban mindenhol kevés a turista, ezt sikerült is tartanom. Válogattam jónéhány képet, utazzatok velem.
Belton House
Az 1600-as években épült házban ebben az időszakban csak a szolgálók szintje látogatható, de ez is nagyon izgalmas volt, és sajnos az is kiderült, hogy a Downton Abbey kicsit túlromantizálta a szolgálók és az arisztokraták közötti kapcsolatot. Bent nem fotózhattunk, csak a parkban.




Innen York felé vettük az irányt, ami már régóta a listámon volt. A kastélyoknál már csak a középkori városrészeket szeretem jobban, úgy sétálni, ugyanazokon a macskaköveken, megérinteni az ötszáz éves házak falát, gyönyörű vagy ijesztő díszítéseket fedezni fel rajtuk.











York után útbaejtettünk egy kis tengerparti várost, Robin Hood’s Bay-t.



Mennyire jó lehet tenni itt egy kört reggelente a kutyával. Felfrissülni a sós levegőtől és tiszta fejjel kezdeni a napot.




Ide tudnék költözni.



A látszat csal, ez nem egy igazi birka.


Egyszer kifakadtam ( a mosogatós blogposztnál), hogy ablak előtti mosogatót szeretnék. A lakóautóban ezt megkaptam, sőt, miután bejártuk a kisvárost, behúzódtunk felmelegedni, ittunk egy teát keksszel, és úgy mosogathattam, hogy a tengert láttam közben. Egészen pontosan az öblöt, Robin Hood’s Bayt, nem tudom, hogy elláttam-e az Északi tengerig..?

Előtte éjjel egy családi vállalkozás udvarán parkoltunk és aludtunk, fagyit készítenek. A srác ajánlott nekünk még néhány szép helyet, köztük Alnwick várát, melyről menet közben kicsit utánaolvasva kiderült, hogy a Harry Potter filmek egyik forgatási helyszíneként is jegyzik. Nekem abszolút kimaradt a Harry Potter, és most sem jutottam hozzá közelebb, mert a kastély és a park is zárva volt sajnos. Azért a távolból lőttem képet róla.

Hogy a fára épült házak csak turistalátványosságok, vagy van funkciójuk is, esetleg szintén a HP-hez kapcsolódnak, nem tudom, írjátok meg légyszi, ha tudjátok.


Miután a tengerparton jól kifújattuk a fejünket, Skócia felé indultunk. A következő néhány kép Edinburghban készült. Semmit sem tudtam erről a városról, de egyszerűen lenyűgözött. Itt is erősen érződik a középkor, de Edinburgh nagyvonalúbb, és minden sokkal nagyobb. Szörnyű útikönyvíró lennék! Csak szubjektíven tudok írni róla. A vár nem annyira érdekelt, inkább az utcákat róttuk, próbáltam minél többet befogadni a városból. Aztán be is fogadtunk egy jó kis (nagy) öntöttvas wok serpenyőt és két gyönyörű határidőnaplót, amit cipelhettünk tovább:) Örök emlék lesz:)




A táblán olvasható: Husband day care centre. A dátum szerint 1516 óta.


Skóciából visszafelé csodálatos utunk volt. Olyan hegyek, dombok között kanyargott, hogy csak tekergettük a fejünket, pont, mint Toszkánában, el sem hittük, amit látunk. Mintha óriási, bársonnyal bevont dombokat láttunk volna, itt-ott mélyebb ráncokkal, ahol szorosabban húzták meg az anyagot. És birkák mindenütt, nemcsak a lankákon, hanem messze, fent a hegyoldalban, elszórtan.







Ez is egy csodálatos skót kastély, Drumlanrig, de sajnos szintén zárva volt. Ekkorra már többször találkoztunk ezzel, és elhatároztunk, hogy keresünk egy helyet, ahol a következő néhány napot eltöltjük.

Ez a hely a Lake District volt. Néhány éve már nyaraltunk itt, és jó sok mindent láttunk belőle, csodálatosan szép hely. Ez az angol Tóvidék, ami nagyon népszerű nyaralóhely errefelé. Az én szememben másról is nevezetes, itt élt élete második felében Beatrix Potter angol illusztrátor, annak idején bejártuk a kis farmot, amit berendezett az utókornak, láttuk a házát a távolban, és meglátogattuk a csepp kis múzeumot, ahol az eredeti rajzai, akvarelljei láthatóak. Bejártunk akkor pár nagyon szép kisvárost, ahol minden a túrázásról, a nyaralásról szól, kis vitorláskikötőket, így most a hegyek mellett döntöttünk.
A kempingünk egy völgyben volt található, ennek eredményeképpen nulla térerővel. Fent a pubban egy vonalas telefon működött ugyan, de a második napon kiírták rá, hogy épp nem jó, így még inkább az volt az ember érzése, hogy totál el van vágva a külvilágtól. Azt kell mondjam, hogy isteni volt, ha nem lenne olyan iszonyú messze, havonta járnánk ide. Csak a hegyek, a zöldes-barnás-okkeres színek, a birkák, gyönyörű kis kőházak, kőből rakott kerítések, moha, szél, köd, szemerkélő eső, fent a pubban ropogó tűz és finom ételek, tea és lenyűgöző kilátás.

Szeretek gumicsizmában és sapkában lenni.










A Tóvidék után Oxfordshire felé vettük az irányt. Útközben egy tengerparti charity shop előtt elhatároztam, hogy egyszer veszek egy igazi babaházat, szóval jönni kell majd még.
Az utolsó néhány nap fantasztikusan jól sikerült, Cotswoldsban kirándultunk, és meseszép helyeken jártunk.
Ha Cotswolds kerül szóba, a legtöbben Bibury-re gondolunk, én is, így ezt semmiképpen nem hagyhattuk ki. Örültünk, hogy a januári időpont miatt alig lézengett néhány ember, és a fotókon nem az látszik, ahogy mások rajztáblányi tablettel fotóznak. Amit kifejezetten sajnáltam, hogy a sárga Corsa most nem állt ott, pedig nagyon szerettem volna én is olyan képet, valahol olvastam, hogy az idős férfi autója igazi mém lett, mert többszáz turistafotón szerepel. (És sajnos azt is, hogy a turisták emiatt ki vannak rá akadva, sőt, valakik meg is rongálták az autót.)

Az Arlington Row házai



Nagyon örültem, hogy láthatom, a Swan Hotelt látva azonban elállt a lélegzetem, egy igazi képeslap tárult elénk. Vajon milyen lehet tavasszal?

Cotswolds máshonnan: Blockley




Upper Slaughter:


Warborough:

Ismeritek a Kisvárosi gyilkosságokat (Midsomer murders)? Ebben a faluban is forgattak hozzá jeleneteket, éppen ezt beszéltük az egyik házikó előtt, amikor a tulajdonos kedvesen beinvitált bennünket a kis kárpitosműhelybe. Látszott, hogy nagyon büszke a műhelyre és szeret a forgatásról is beszélni, én pedig végre belülről is megcsodálhattam egy ilyen szép kis régi épületet.



Utolsó állomásunk ezen a csodálatos környéken (és Angliában) Cholsey volt, mindenképpen el szerettem volna látogatni Agatha Christie sírjához. Nagyon szép sír, teljesen beleolvad a környezetébe, aki nem tudja, mit keressen, nehezen találja meg. Köszönjük az izgalmas történeteket, drága Agatha.


Itt az utunk végéhez is értünk. Ennyi csoda után már szinte alig fotóztam valamit hazafelé. Még kell pár nap, míg teljesen magunkhoz térünk, de hamarosan teljes erővel a munkára fogunk koncentrálni és izgalmas dolgokat mutatok!